
|
|
|
|
|
|
2005. február 28., hétfő
|
|
Bajnoki rajt március 12-én, tudtam meg a dévéescéponthuról. Legtöbb szurkoló háborog, én személy szerint örülök. Eredetileg 5-én kezdődött volna a bajnokság, de 1általán nem bánom, hogy nem kezdünk neki ebben a kutya hidegben. Néha rámjön, hogy údejó lenne meccsre menni, de ahhoz már túl nagy divatlokista vagyok, hogy ilyen időben kiüljek az olágáborra.
Délután meg néztem Szépség és a szörnyeteget, merhogy beteg vagyok és megérdemlem. Nagyon tanulságos kis mese, kiderül, hogy nem a beképzelt yopasi a nyerő, hanem az ocsmány pénzes muksó, aki mindent meg tud adni a cicának. Amúgy szétbőgtem magam rajta, van benne 1-2 olyan mondat, ami nagyon üt. Viszont a szörny sztem jobban nézett ki olyan nagy szőrös mijazistenként, nem kellett volna átváltoznia hosszú hajú, tinisztár külsejű kétajtós szekrénnyé.
avie @
21:41 |
|
|
2005. február 28., hétfő
|
|
Balatonparton a nádi világban sose bújtam meg, de tegnap hajnalban csodaszépet láttam. Kb. 190 centi magas volt, sötétszőke hajjal és éppen aludt.
A 7vége meg nagyon yo volt. Most is yo. Most minden yo. Nem érzem magam fizikailag a legjobban, az idő is valami fantasztikusan tré (legalább a titkos üzenet mindenkihez elér ebben a nagy szélben még ma éjjel), sok mindent kell csinálnom jövő7re is, de végre kialudtam magam, és ijenkor az élet szééééép!:)
Az Oscart meg nemsoká kezdik osztani és nézni szeretném, de mivel bármijen kipihent is vagyok, nemsoká eldőlök, szal ebből se lesz má semmi. Eszembe jutott VV3 Leo, aki azt hangoztatta, hogy meg akarja hódítani Hollywoodot. Valamék nap láttam a tv-ben, a telesoppban próbált valami baszott nagy matracot meg popsifeszesítő görgős bigyulát eladni. Hát yol halad ő is...:)
avie @
2:21 |
|
|
2005. február 26., szombat
|
|
1 éve volt. És istentelen yo volt.



Le akartam írni, hogy mi volt, hogy volt, milyen volt. Esélytelen. Akartam feltenni videót a tomboló tömegről, hogy visszaadja, mekkora hangulat volt. Szintén esélytelen. Aki ott volt, az tudja, aki nem, azt meg gondolom nem is érdekli:)
2004. 02. 26. Brugge-Debreceni VSC 1-0 (és életem 1ik legjobb napja...:)
avie @
18:04 |
|
|
2005. február 25., péntek
|
|
Sue névnap Fűrésszel volt még a tegnapi program, miután megvettem álmaim cipőjét. Mekkora yo volt, mikor szinte hetente jártunk moziba így 2en...ehh, régi szép idők:) Na, akkor a Fűrészről:
A portponthu ezt írja:
"A megháborodott szadista sorozatgyilkos áldozatait megszállottan az élet értékére akarja megtanítani úgy, hogy erkölcsileg szilárd embereket rabol el, és hátborzongató játékra kényszeríti őket, melynek tétje a saját életük. Az áldozatok mindegyikének képtelen döntési helyzetekkel szembesülve kell megküzdenie azért, hogy visszanyerje életét, vagy ellenkező esetben belehaljon a próbálkozásokba..."
Nem sok yot vártam tőle annak ellenére, hogy a fenti leírás tetszett, de olyan képeket nyomtak a filmről mindenütt, hogy azt hittem ijen sima ijesztgetés lesz. Majdnem mást is néztünk meg, de már örülök, hogy így alakult, mert régen láttam filmet, ami ennyire tetszett volna. Azt hittem az én államat már nem lehet kiakasztani, de sikerült és úgy álltam fel tátott szájjal, hogy aztakurva. Nem volt unalmas, yo volt az ötlet, nagyon bejött az egésznek a hangulata, olyan volt, mintha a Kocka, a Hetedik és A fülke keverékét néztem volna, úgy, hogy mindből a legjobb elemeket válogatták össze. Szal a részemről highly recommended:) (Ha pélibarna lennék, akkor aszondanám, hogy "Te figyelj ez nagyon jó volt, őszintén megmondom, nekem nagyon teccett".)

avie @
1:05 |
|
|
2005. február 25., péntek
|
|
Szerelem volt első látásra, ezt a cipőt meg KELLETT vennem:) Megláttam, megnéztem az árát, megörültem, bementem, felpróbáltam, kértem 1 nagyobbat, volt belőle, felvettem, yo lett, megvettem. Ennyit az ajándékokról...

avie @
0:27 |
|
|
2005. február 24., csütörtök
|
|
Az egyetemi beléptető rendszer nagyon ütős, úgy bánnak a kis bölcsész lányokkal, mintha valami fradi kemény maghoz tartozó kopaszok lennénk. Örülök, hogy be tudom cipelni azt a sok dögnehéz könyvet, majd még biztos bombát is viszek. Egyetlen ajtón át lehet bejutni a főépületbe, a sor hosszabb, mint a Vigadónál Bethlen buli idején még a háború előtt 25ben. Úgyhogy haza is jöttem megint idő előtt, nem tartom fel a sort a világért sem:)
Indulok nemsoká ajándékot venni nem törődve azzal a ténnyel, hogy nekem 20 perc múlva amerikai irodalom szenináriumon kéne ülni, de hát ha ez már ilyen xarjunk bele 7 lett, akkor csináljuk rendesen:) Az ajándékvásárlással az a legfőbb gond, hogy ilyenkor szinte mindig csak magamnak találok valamit és azt persze yol meg is veszem. Aztán így a káposzta nem marad meg, csak én lakok yol.
A buszon meg arra jöttem rá, hogy teljesen kiszámítható vagyok, napra pontosan golyózok be havonta. Legközelebb figyelmeztetek mindenkit, hogy ne álljon az utamba ijenkor, és inkább beszélgessen terroristával. Merhogy azzal ugye lehet...:)
avie @
15:53 |
|
|
2005. február 24., csütörtök
|
|
Vizy Angéla jut eszembe magamról. Az tudott még beleroppani a legnagyobb hülyeségbe.
És még a konzervnyitó sincs meg....:)
avie @
0:27 |
|
|
2005. február 23., szerda
|
|
Ideg össze vagyok roppanva. Minden xar eccerűen. És pont az nincs mellettem ilyenkor, akitől a leginkább elvárhatnám. Hát ez sem előny....
Majd biztos lesz jobb is. De most nagyon nem yo. Semmi.
avie @
21:51 |
|
|
2005. február 22., kedd
|
|
Soha többet nem fogok 1 hónapnál többet arra szánni, hogy kitaláljam, mi legyen a szülinapi/névnpai/karácsonyi/bármilyen ajándék és elintézzem, hogy adott napra meg is legyen. Egyrészt azért, mert senki más nem csinál ilyet rajtam kívül, másrészt meg nem éri meg. Azt szerettem volna, hogy örüljön az illető, de úgy nagyon. Másodjára sem jött össze a dolog. Innentől fogva nem érdekel senki semmilyn napja.
Na, nemtéma, úgyis régen sírtam.
avie @
21:03 |
|
|
2005. február 22., kedd
|
|
Lógok, de sajnos nem a szeren. Négy óra alvás után eccerűen képtelen voltam kimászni hajnalban az ágyból, hogy bemenjek órára. Amikor meg meghallottam, hogy esik is, akkor pláne rossz ötletnek tűnt az egész. Nemtom ki találta ki azt a legendát, hogy szorgalmi időszakban nem kell csinálni semmit, de meg fogok pusztulni, annyi a házi, kedvencem az olvasónapló (olvasónapló bakker, mint a dedóban, csak itt nincs senki, akiéről lehetne másolni). Szal az életem jelenleg a szürke, 7köznapi nagyüzemből áll. Ezt néha kiegészíti 1-1 leb*szás, mikor a konyhában járok, hogy hova az úristenbe tudtam így elpakolni a konzervnyitót.
Nagyanyó meg kifejtette délután a nézetét, hogy vannak a kedves, aranyos lányok és vannak a gonosz lányok, akik nem érdemelnek rendes fiút. A párválasztásban utóbbiaknak van szerencséjük, és ezért a kedves lányok mind alkoholistákhoz és/vagy munkanélküliekhez kénytelenek férjhez menni, mer csak azok maradnak nekik. Mondtam neki, hogy hát ha a kedves lányoknak eszük is van, akkor ez nem történik meg, mer normális muksóhoz mennek hozzá csak, de állította, hogy az ilyesmit nem lehet tudni előre.
Azt is megtudhattam tőle, hogy a mai fiatalemberek mind gazemberek, mer nem kell nekik a kedves, aranyos lány, hanem csak "mennek a ku*vák után". Még szerencse, hogy sem kedves, sem aranyos nem vagyok...:)
avie @
17:42 |
|
|
2005. február 21., hétfő
|
|
Képírók a tévékettőn lesz nemsoká. A Képírók sorozat annyi akar lenni, hogy végre nyomnak igazán zsír filmet, ami 7közben nem fér be a műsorba a kikbokszharcos mind a 256 részétől, valamint a hangyainváziót és egyéb természeti csapásokat (özönvíz, vulkánkitörés, gyilkos darazsak) feldolgozó alkotásoktól. Ma a Velencei kurtizán lesz, ajánlottam is a családban mindenkinek, de mikor meghallották, hogy 00:45kor kezdődik, valahogy csökkent a lelkesedésük.
Csak azt nemtom, hogy tényleg a szemét kell az embereknek, és azért megy a sok béna film, vagy azért nézik ezeket, mert más nincs?
avie @
0:47 |
|
|
2005. február 20., vasárnap
|
|
Na. Ez a 7vége is megvolt, és még nem haladtam semmire. Dolgoztam, osztálytalálkoztam, azt tulképpen ennyi volt. Dolgozni yo volt, mer kerestem yooo sokat, az osztálytalálkozótól viszont nem voltam elájulva. Sokan voltunk és pont elegen, de már az első ott töltött óra után majd leragadt a szemem a sok füsttől, pedig péntek reggel teljesen kipihenten ébredtem Szoboszlón a tök yo hauszparti után.
Lecsuknám az összes embert évekre, aki nyilvános helyen rágyújt. Nem elég, hogy majd megvakulok, olyan iszonyat büdös leszek, hogy a végén azt hiszik, Dániából jöttem. És nem értem azt sem, hogy a dohányzók mér háborognak, ha mindenhonnan kitiltják őket. Ha nekem az lenne a szenvedélyem, hogy bűzbombákat vagdosok a fejemhez, akkor teljesen el tudnám fogadni, hogy ez nem tetszik mindenkinek, ezér csak olyan hejen csinálnám, ahol senkit nem zavar.
Az igazat megvallva most először untam ezt az osztálytalákozó dolgot. Eddig mindig az utolsók közt mentem haza, de most alig vártam, hogy oszoljon a tömeg és bűntudat nélkül léphessek le minél korábban. Én lepődtem meg a legjobban azon, hogy mennyire nem köt le, hogy mi van 1-2 emberrel. Talán tényleg jobb lenne, ha ritkítanánk az ilyen események számát...vagy ez már csak annak az elidegenedésnek a jele, amiről Petőné annyit mesélt, mikor vettük Kafkát?
A konzervbontó meg azóta nincs meg, mióta megpróbáltam segítsévél a pénzgyűjtő doboz tartalmához jutni. Azóta engem utál az egész család:)
avie @
18:27 |
|
|
2005. február 16., szerda
|
|
Tom Hanksnek ide kéne költöznie, és akkor elmondhatnám, hogy betörő az albérlőm. Elég nagy szükség lenne rá, mer fel kell törnöm 1 zárat. Adott 1 dögös, a blog színével harmonizáló doboz, amiben Timurnak gyűjtögettem pénzt a szülinapjára. Van rajta aranyos lakat is, aminek a kulcsát marhára nem találom. Szal beadtam a kulcsot, csak azt kéne tudni, hogy hova.
Már azon gondolkozok, hogy vandál módra felnyitom az alját 1 konzervbontóval. Olyan ez már, mint az Áll a Zalku, mer fogalmam sincs, hogy mennyi pénz van benne. Hülye kérdéseket mondjuk nem tesz fel senki, csak rá vagyok szorulva, hogy lemásszak a konyhába és keressek valami segédeszközt.
Jelenleg ez a legnagyobb problémám, szal lehet örülni, holnap szoboszlói hauszparti, úgyhogy ettől jobb má télleg nem is lehetne:)
Ráadásul ma okosabb voltam, mint a tanár, aki teljes magabiztossággal mondott tök nagy hüjeséget a csoportnak. Még szerencse, hogy sok xart töltök le a simsbe, így engem nem tudott átverni a mural szó jelentését illetően. Azé gáz, hogy 1 olyan órán, ahol a szókincsfejlesztés a lényeg, a tanár nemegyszer berosál, hogy vajh mi mit jelent. Van a jobbik eset, amikor bevallja, hogy gőze sincs, hogy mi is akar lenni az adott szó. A rosszabbik meg az, ha kihasználva azt, hogy mi se tudjuk, rávág valami mást. Felkészült tanárok rulz.
avie @
23:19 |
|
|
2005. február 15., kedd
|
|
What would Brian Boitano do? Mer én így nem nagyon tudom mi legyen. Nem tudok dolgozni a 2 szak mellett, mer nem. Csak arra van így energiám, hogy mindenkivel köcsög legyek. Viszont 1etlen pénzügyi forrásom. De nemtom megéri-e, hogy semmire ne legyen időm. Ez a semmi viszont olyan szinten semmi, hogy ilyen még így nem volt. Szal választhatok, hogy vagy csóró leszek, vagy hülye. 1ik sem tetszik, de ezt nem lehet tovább csinálni.
A másik meg a szakdolgozat. Bájos tanárnéni ma állt elő, hogy na kedves gyerekek, akkor a szakdolgozat témájának leadási határideje március 31. Ja, kösz, hogy szólsz bazzeg. Még épp időben. Közölte, hogy addig témavezető tanárt is kell választani. A tanszéken 6 tanár van, szinte mind megbízhatatlan idióta, ráadásul ebből 2 el fog húzni 2 hónapon belül. Kösz megint. Szal ott tartok, hogy lövésem nincs, hogy kinél és mit.
Sztem hagyom az egészet a faxba, veszek 1 webcamet, azt táncolok yo pénzért itthon 1 szál semmiben. Legalább nem kell sokat várni a buszmegállóban miközben a jég veri a pofámat és örökre elfelejthetem a barom verseket is.
avie @
21:01 |
|
|
2005. február 13., vasárnap
|
|
Tartsd meg az aprót, te mocskos állat! Reszkessetek betörők a legjobb;P Mindig megnézem, ha lehetőségem van rá, és szinte kívülről tudom, Tesómmal gyakran idézni is szoktunk belőle, kedvencünk a "kígyógyogyónemismereksemmifélekígyót". Néhány alapművet is ilyen bájosan mókás formába kéne dönteni. Itt van például a Szigeti veszedelem, sztem így marhára nem olvasta senki. Ha viszont kriszkolombusz rendezne belőle kedves filmet, mindenki kenné kívülről.
Tegnap meg nem jött a befektetési tanácsadó csaj, 50 perccel a megbeszélt időpont előtt telefonált. 21 éves a lány, és még mindig úgy magyarázkodik, mint 1 7 éves. "Jaaaj úgy sajnálom, de belázasodtam és aszittem jobban leszek, de mégse, szal akkor talán máskor, jaj ugye nem haragszol?" Felnőtt emberek vagyunk, nemtom mire yo ez. Mér nem lehet annyit mondani, hogy "ne haragudj, mégsem érek rá"? Minek ez az óvodás magyarázkodás? Azért én boldog névnapot kívántam neki, mivel szombaton ojanja is volt, és kelletlenül gondoltam arra, hogy aznap sem sikerült letudni a régi emvéj hálózatokra emlékeztető kiselőadását. Remélem majd ha porszívóügynökként vagy Oriflame tanácsadónőként végzem, engem is megsajnál az összes volt osztálytárs, és beenged 10 percre a meleg házába, hogy előadjam a lopott holmit.
avie @
22:57 |
|
|
2005. február 12., szombat
|
|
A keleti határt életemben először léptem át tegnap, de ha minden yol megy, akkor utoljára is 1ben. Már Berettyóújfalunál megadta az alaphangulatot 1 sárga mellényes bácsi, aki leintette a kocsit, hogy mindennek van határa, mi meg azt yol túlléptük. Teljesen yo fej meg udvarias volt a fakabát, csak igazán lehetett volna máshol így péntek délután abban a hidegben, mindneki jobban járt volna, ha munka helyett hazamegy a melegbe aludni.
Fél órás útszéli adminisztárció után mehettünk is tovább, ezután minden gond nélkül elértünk Ártándhoz. Kértek útlevelet, szerencsére nem szúrták ki, hogy Timur bűnöző és országszerte körözik gyorshajtásért, szal simán beléphettünk keleti szomszédainkhoz. És hát így jaj....olyan volt, mintha a 15 évvel ezelőtti Debrecenben lettünk volna. Iszonyat lepukkant minden, ezek után aszondom, hogy 1 rossz szavunk se lehet szerény országunkra.
Nem éreztem biztonságban magam 1általán, és megkönnyebbültem, mikor visszaértünk. De legalább szert tettem ingyen 1 gagyidas sapkára, azér az is valami:) (mielőtt bárki is rosszra gondolna, nem loptam!:)
Nah, azér sapka ide vagy oda, legközelebb akkor megyek arra, ha Argentína hoki, Finnország meg foci VB-t nyer.
avie @
14:47 |
|
|
2005. február 11., péntek
|
|
Micimackó valszeg fázik, mer má megint esik a hau. Igazság szerint nekem sincs melegem, még szerencse, hogy nem kell elmennem mézért, mer dzsámpolhatnék énekelve yo sokat, mire kimelegednék. Mi ettől sokkal jobbat terveztünk mára!:D Ha tartjuk magunkat az eredeti elképzeléshez, akkor nemsoká Nagyváradon leszek.
Erről a városról úgy beszél mindenki, mint a soppingolás fellegváráról, az elmondottak alapján olyan lehet, mint 1 leértékelt Oxford Street. Hogy a valóságban ebből mi igaz, azt azé sejtem:) Most mondjuk alapból nem lehet valami paradicsomi a sziti, mer nincs fű, ami zöld lenne, és hogy a csajok mennyire csinosak, azt így télikabátban nem nagyon lehet megmondani.
avie @
10:23 |
|
|
2005. február 8., kedd
|
|
Valentin nap lesz itten, és az indekszponthu már meg is mondta, hogy miket kell csinálnom majd azon a napon. Hadd emeljem ki néhány kedvencemet:
· Vers: Miért ne lephetné meg párját szerelmes költeményekkel? Nincs annál meghittebb, amikor együtt olvasgatják azokat.
(azér bakker, mer utálom a verseket, de mivel ez romantikus, talán előkapom kedvencemet, Coleridge-től a Rime of the Ancient Marinert)
· Meghívás: Vigye el szerelmét moziba, színházba. Szerelmes, romantikus filmet, színdarabot válasszon.
(engem így jelenleg a Sorstalanság, A bukás és a Fűrész érdekelnének, de mivel 1ik se szerelmes film, majd beülök valami bridzsitdzsonszra, mer az a romantikus)
· Bérlet: Lepje meg kedvesét szépségszalon-, szolárium-, edzőterem- vagy szaunabérlettel. Járjanak el együtt szépülni.
(ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy "ronda vagy és kövér, vazeeee, takaroggyá csinálni magaddal valamit", de majd hátha kapok ilyet ajándékba, mer ez romantikus)
· Tetoválás: Készítessenek apró tetoválást testük bármely részére. Téma kötelezően: a szerelem.
(senki rá nem venne 1 tetoválásra. meg mi az a szerelmi téma? ájláv mari beleírva 1 szívbe, és az nyíllal átszúrva? de majd csináltatok mindenképp, mer ez romantikus)
· Párna: Lepje meg kedvesét valamilyen szív alakú tárggyal. Lehet az váza, párna, öngyújtó, akármi.
(nah, az ilyen szív alakú, ócsó xar giccsektől vagyok rosszul. vágnám ki a francba, ha ilyet kapnék. de most lehet veszek, mer romantikus)
· Randevú: Minden településnek van szerelmi találkahelye. Kérjen ott randevút párjától. Párja vigyen magával egy szál vörös rózsát, ön pedig késsen egy picit.
(ha utálom a virágokat, akkor is hoznia kell? késni meg nagyon nem szeretek, sztem nem is szoktam, meg különben is, mit várassam szerencsétlent a februári ku*va hidegben? vagy az a romatikus?)
Nah, szal ehhez tartsa magát mindenki, remélem tele lesz a város agyontetovált fagyoskodó idiótákkal, akik rózsát szorongatva várják életük párját. Az meg majd hoz nekik ajándékba szoláriumbérletet meg ilyen nyomorék teszkó gazdaságos plüssállatot ájlávjús szívecskével a kezében.
avie @
21:52 |
|
|
2005. február 7., hétfő
|
|
Hú de kutya nehéz az iskolatáska! Ma volt ugye első nap, reggel 8tól már tartottak nekem előadást, óangol bibliai idézetet elemeztünk nyelvtörténeti szempontból. Hát így xarul esett, nem tagadom. Órarendem is nagyszerűen alakul, valszeg semmire nem fogok ráérni, ha én 1etem mellett még dolgozni is akarok. Úgyhogy ma is hű voltam önmagamhoz, és nap közepén úgy döntöttem, hogy nekem most így hirtelen ennyi elég volt.
Az 1etem amúgy is olyan, mint valami dologház 1 jobbfajta Dickens regényből; nagyon hideg van és a büfében sincs semmi kaja.
avie @
14:36 |
|
|
2005. február 6., vasárnap
|
|
"Otthagytam a májkrémemet!" . Na, ezen a felkiáltáson még röhögtem is tegnap este a cinemasziti nevű filmszínházban ülve, miközben ment előttünk a Csudafilm. Hátöö. Jobbra számítottam, na.
A péntek este zsír volt, bár alig találtam meg a Panic nevű helyet, ahol gyűlt a nép. Meg is kérdeztem 1 fiatalembert, hogy merre van az arra, és elirányított a Fácánba (de utána rendes volt, és utánam kiabált, hogy forduljak meg, mer elbatyta). Hát xarul esett azér, nem mondom. Erős visszajelzés volt, hogy valamit télleg kezdjek magammal, mer úgy nézek ki, mint valami neopunk főrokker.
Az előbb meg csengő rázta meg a házat, és a hangokból anyám unokatesójáékra tippelek. Nem várta őket persze senki, de ezt tőlük már igazán megszokhattuk. Utálom a váratlan "vendégeket". De nem csak én, az egész család, mer szerintünk iszonyat bunkó dolog csak így betoppanni. Olyan, mintha ránk törnék az ajtót, nem csinálhatod azt, amit már elkezdtél, vagy szeretnél. Szóljanak előtte bakker, akár csak 1 órával, és akkor mindneki úgy tervezi itt a napját. Anyám meg tök yo színész, biztos vagyok benne, hogy a csengő ébresztette fel, de egész meggyőző hangszínen tudta mondani, hogy "jaaaaj sziasztok, hát gyertek, üljetek le".
Na, kellett nekem "vendégekről" írni. Telefon most csörgött, 1 volt osztálytársam hívott, hogy hát hogy ő befektetési tanácsadó vagy mijakín, és hogy hát hadd tartson má szerény személyemnek előadást és ez majd mennyire yo lesz (de legalább bejelentkezett jövő7re). Mikor először telefonált, próbáltam vele elhitetni, hogy nekem így egyszeri paraszt 1etemistaként nem nagyon van mit befektetni, de nem igazán érdekelte. Kérdezte, hogy szüleim itthon lesznek-e adott időpontban, merhogy őket is fel akarja világosítani, és hogy hát ő csak nekünk akar jót! Eszméletlen, hogy az emberek mennyire pofátlanok tudnak lenni és mit össze tudnak ömlengeni, ha valami kell nekik.
Már az sem volt semmi, ahogy először felhívott most januárban(emlékeim szerint 1997-ben beszéltem vele utoljára). Nyávogós, behízelgő hangon pattogtak a kérdések, jöttek a színlelt baromságok: "jaaaaj szia, már annnyira régóta szerettelek volna felhívni, de hát a számodat csak most kaptam meg, jaaaaj hogy vagy és anyukádék is yol vannak?" Én ezután higgadtam annyit mondtam, hogy na, mondd, mit tehetek érted. Ezér szeretem például Tamást. Tamás ha felhív, tudom, hogy nem érdekli, hogy mi van velem, csak kell neki valami. Ő is tudja, hogy tudom, ezér nem játssza meg magát, elmondja mi kell, azt csá.
Fel is hívom Suet, megkérdezem yol, hogy van az egész család, és csak utána mondom majd el, hogy igazából el akarom rángatni a Fűrészre (sorozatgyilkosos filmek rulz;P). Hátha nem veszi észre majd ezt a kis aljas trükköt és 1ből rábólint a dologra.
avie @
18:29 |
|
|
|
|
|
|